Corvin KERTész magazin
KERTész magazin 2023/2 - nyár
kertbarátoknak, növénykedvelőknek, zöldujjúaknak
Formátum: A4
Oldalszám: 44
Megrendelheti webboltunkban!
Tematika: szezonális kertészkedés,
földművelés, zöldség- és gyümölcstermesztés, növényápolás, dísznövények,
szobanövények, esztétika és harmónia.
Ne verjük meg a diófát!
Ez bizony nem valami ősöreg kuruzslási praktika leírásának egy részlete, hanem cím egy csupán múlt századi tudományos ismeretterjesztő folyóiratban. Hja, és 1947 nem is volt olyan nagyon régen. S egyáltalán nem mond butaságot, hallgassuk csak: „Figyeljük csak meg, milyen gyöngédséggel szedik le fájáról az almát, körtét, de leginkább talán a szőlőt becézik, mert ezt kapáláskor, kötözéskor valósággal cirógatják, szüretkor pedig ollóval vagy éles késsel metszik le a fürtöt, hogy a tőkét meg ne cibálják. S mind ezzel szemben mit látunk a diófa gyümölcsének leszüretelésekor? Mindenütt csak azt, hogy hosszabb-rövidebb, vastagabb-vékonyabb botokkal, karókkal nekiesnek szegény diófának, és jobb ügyhöz méltó buzgalommal a szó szoros értelmében elagyabugyálják, agyba-főbe verik. Már messziről meghallani, hol »verik a diót«. Mintha csak valami rossz fát tett volna a tűzre szegény diófa! ... S ha jámborul megkérdezzük a gazdát, miért bánik így egyik leghasznosabb, legértékesebb gyümölcsfájával, nagy szellemi fölénnyel kioktat bennünket arra, hogy ez ennek a rendje és módja, ez a szakszerű diószüretelés, mert ha így kezeljük a diófát, magyarázza a gazda, azaz minél vastagabb doronggal verjük, s minél több sebet ütünk rajta, jövőre annál bővebb termést hoz. Valóban alig érthető, hogy ez a téves felfogás máig tarthatja magát. Hiszen tudnunk kell, hogy a sebzéseket semmi élő szervezet nem veszi jó néven, sőt azt is tudja mindenki, hogy ilyen tekintetben a diófa a többi gyümölcsfánál is érzékenyebb, mert még a nyesést is nehezen tűri. Miért verjük meg hát szegény diófát?" Eddig a korabeli szöveg, nagy valószínűséggel egy Buchmann Károly nevezetű úriember tollából, akinek okos, szellemes, népszerű tudományos írásait tucatjával lehetett olvasni anno. Manapság nemhogy talán, hanem egészen biztosan infantilisnak hatna egy ilyen szöveg akárhol, tudományos folyóiratban pedig meg sem jelenhetne. Pedig túl a tagadhatatlan szakmai helytállóságon, mármint hogy a diófa különösen érzékeny a mechanikai sérülésekre, a cikk az érzelmi intelligencia egy nagyszerű megnyilvánulása. Márpedig ebben az elembertelenedett világban, ahol a teremtés önjelölt koronái is agyba-főbe verik egymást, ugyan ki gondol már arra, hogy a fát sem kellene püfölni csak azért, hogy ne apránként hullassa le gyümölcseit, hanem egyszerre szedhessük el tőle tulajdonképpeni gyermekeit. Manapság már nem is arról szól egy-egy környezetvédő cikk, hogy bánjunk szebben a közvetlen környezetünket alkotó zöld élőlényekkel (és ez alatt nem az idelátogató marslakókat értjük), hanem egyáltalán vegyük őket észre, hogy vannak, hogy ne vegyük el tőlük az utolsó maréknyi termőföldet is, hogy ismerjük meg, termesszük vagy legalábbis ne irtsuk őket. Persze, hogy manapság is olvashatunk arról, hogy a diófák metszésére legalkalmasabb időszak az augusztus legvége, szeptember eleje, mert ekkor a legkisebb e fákban a gyökérnyomás, ami máskor olyan intenzív nedvkeringést tart fenn, hogy a dió képes akár kisebb vágott sebeken keresztül is szabályosan "elvérezni". A gond az, hogy többnyire már olyan hidegen tálalt tudományként kapjuk az információt, mintha nem is eleven lényekről volna szó, mintha a fák nem éreznének, mintha csupa pótolható árucikk volna körülöttünk a sok „néma” lény, melyeket némáknak nevezni sem gilt ma már, mert nagyon is élénken kommunikálnak egymással s feltehetőleg velünk is, és nem ők némák, hanem a mi fülünk „süket", hogy nem halljuk őket. Jobb lesz tehát, ha valóban nem verjük meg a diófákat, nem is vagdossuk őket alkalmatlan időpontokban, egyáltalán semmikor sem vagdalkozunk feleslegesen, és nem tiporjuk 45-ös szöges bakancsos lábbal sem egymást, sem zöld környezetünk védekezni nem tudó értékes tagiait.
Szőke Edit
