Corvin KERTÉSZ KALENDÁRIUM 2023

Kertész évkönyv


Megrendelhető webboltunkban!

Beköszöntő a 2023-2024-es Kertész Kalendáriumhoz

Valamikor a távoli múltban, mikor még sokkal egyszerűbb volt az élet, a hetek-hónapok múlását (amikor egyáltalán már számon tartották) jórészt a mezei munkák menete szabta meg, jelezte előre, úgyhogy a dologtalan téli időszakot nem is nagyon méricskélték, eltelt az magától is. Még ama városalapító Romulus király idején kiokoskodott kalendáriumban sem volt több tíz hónapnál, igaz, azoknak legalább már volt nevük, jeles rómaiak, istenek után kapták s viselik ma is, ahogy az akkori évkezdő hónap, a március például, a harcos Mars tiszteletére. A római naptárban tehát még nem is volt olyan, hogy január. Igaz, február sem. Csak amikor jóval később, Kr. e. 700 körül, a naptárreform idején megszületett a tizenkét hónapos holdnaptár, ebbe előbb tizenegyedik és tizenkettedik hónapként iktatták be Ianuarius és Februarius néven az új téli hónapokat, és újabb több száz év elmúltával került át az évkezdet is január első napjára. Nem véletlen tehát, hogy az első Kert-ész kalendárium is márciusban mutatkozik be a kedves Olvasónak, ezzel is tisztelegve valaha élt földművelő eleink emléke előtt. A mai kertészember amúgy sem számolja másképp az év múlását, mint az elődök. Beindul az élet akkor, amikor már rá lehet menni a párálló talajra, az a kis téli hidegben metszegetés még csak ujjgyakorlat, az igazi évkezdet pedig az, amikor elő lehet szedni a kapát-gereblyét, melegen omlik az ágyás földje, szórhatok a magvak, és emberpróbáló gyönyörűséges teherként minden kerti munka egyszerre szakad rá a kertészre. Ehhez a kertszabta hónapszámláláshoz kínál jelen kiadványunk olvasnivalót, érdekességet, tanácsot és szórakozást, ebben is követve a múlt becsülni való hagyományát, melynek szellemében egy háztartásban, ha egyéb könyvféle nem is volt, a Biblián túl egy kalendárium azért mindig akadt, abból kiolvashatott az emberfia mindent, amit tudni érdemes.

Szőke Edit

Ízelítő