HÁZI PIZZÁK ÉS EGYÉB
FINOMSÁGOK NYÁRRA

sutivarazs

Oldalszám: 192
Megrendelheti webboltunkban!
Egy híján húsz!

Úgy elrohant az idő, észre sem vettük, hogy az Erdélyi Konyha kisgyereke, az Évszakok ízei felnőttkorú lett, sőt, immár 19. könyvecskénket adjuk ki. Nagy dolog ez ebben a bizonytalan világban, és mi nagyon hálásak vagyunk Önöknek, kedves Olvasóink, akik kezükben tartják, és most épp ezt a kis üzenetet olvassák tőlünk, hogy ebben támogattak bennünket. Köszönjük, hogy hűségükkel hozzájárultak ahhoz, hogy eljussunk eddig, a bizalmukat és a szeretetüket felénk. Ahogyan eddig minden számunkban, igyekeztünk ezúttal is úgy összeválogatni a kínálatunkat, hogy azzal a hétköznapokra és a különlegesebb napokra, hétvégékre, találkozókra, baráti, családi összejövetelekre, gyerekbulikra is hozzunk ötleteket. Egy fő témát is kiválasztottunk, és ez a házi pizza lett, bízunk benne, hogy sikerült olyan tanácsokat is összegyűjteni, amelyek segítségével bárki remek pizzát készíthet otthon szerettei és természetesen önmaga számára is. Receptjeink számos kategóriát felölelnek, melléjük pedig hasznos tudnivalókat, érdekességeket is összegyűjtöttünk, hiszen az étel, a főzés, sőt az evés szeretet, több egyszerű receptleírásoknál. Könyvecskénkkel kívánunk kellemes konyhai tevékenységet, minél több, szeretteikkel közösen elfogyasztott étkezést minden kedves Olvasónk számára, amiben reméljük, hogy receptjeinkkel kicsit mi is részt vehetünk. Azt pedig így, a 19. kiadás után máris elárulhatjuk, hogy következő kiadványunkban, a jubiláló 20.-ban megünnepeljük kicsit azt a számot, hiszen máris egy remek válogatással készülünk. Addig is sok szeretettel köszöntjük Önöket, és kívánunk kellemes időtöltést, egy kellemes, szép nyarat minden kedves Olvasónk számára!

Fagyal Hajnalka

Ízelítõ