KELTEK ÉDESEN, SÓSAN
10 év válogatott finomságai
Megrendelhető webboltunkban!
Mindennek az alapja
Az egyiptomiak 5000 évvel ezelőtt már ismerték és használták az élesztőt a kenyerük elkészítéséhez. Igaz, nem kelesztették, csak hozzáadták a kenyér alapanyagaihoz. Akkoriban úgy tekintettek rá, mint egy csodára, bár nem valami varázslatos dolognak képzelték, felismerték, hogy ez egy biológiai csoda. Valójában az is maradt az évezredek alatt.
A „felfutott" élesztő felfedezése az első században történt meg, amikor Galliában és Ibériában erjedt sörhabot adagoltak a kenyérhez. Nagyszerű újítás volt, és roppant népszerű lett, hiszen ez segítette az erjedést, és a kenyér ízén is sokat javított.
Az élesztő működésének megértésére mégis Louis Pasteur idejéig kellett várnunk. 1860-ban értettük meg, hogy az élesztőgombának köszönhető a sör és bor erjedése, majd Charles L. Fleischmann 1876-ban bemutatta az élesztő mai formáját, amit már tenyészetekből nyert, és formákba préselve hozták forgalomba. Ez volt az a pillanat, amely forradalmasította a pékipart. A kenyér széles körben elterjedt, hozzáférhető alapélelmiszer lett. Szépen lassan felfedezték, hogy az élesztő más pékkészítményekben is tökéletesen működik, ma pedig nincs más dolgunk, mint felfedezni a kelt tészta csodálatos, színes és változatos világát.
Legújabb könyvecskénk összeállításánál nem csak kipróbált recepteket szerettünk volna csokorba gyűjteni, hanem azon igyekeztünk, hogy minden téren praktikus és jól működő tippekkel, trükkökkel segítsük mindazokat, akik most fedezik fel a kelt tészták csodáját, vagy már haladóak a témában, de szívesen tanulnak új dolgokat.
Itt szeretnénk megköszönni Gábor, a házi pék- azaz Pászner Gábor- együttműködését, akinek a jó tanácsaira és meglátásaira épült a kiadványunk.
Reméljük, kötetünk értékes helyet foglal majd el receptgyűjteményeik sorában, az elkészült finomságok pedig az egész család kedvére lesznek.
Fagyal Hajnalka
Ízelítõ