Maderspach emléktúra
Kultúra
Maderspach Viktor Emléktúra
Június 10-én került sor a Maderspach Viktor Emléktúrára, amelyet az RMDSZ lupényi szervezete és az Eben Hauzer Egyesület szervezett. 40 személy érkezett a kiindulóponthoz, Székelyföldről, Magyarországról és Hunyad megyéből. A túraútvonal Lupényból indult, majd végig járták a Campusel, Szoarbele- völgyét, a Szoarbele esztenát, a Platina nyerget, majd ismét a Szoarbele-völgyét és a Campuselt. Összesen 8-11 km-et túráztak. Doboli Mária, a túra egyik résztvevője elmondta, hogy nagyon vagány csapat gyűlt össze. Jól érezték magukat, az időjárás is nagyon jó volt. Gyönyörű tájakon át sétáltak a fenyveseken át az áfonya mezőkig. Tanulásgos túrának bizonyult, hiszen a résztvevők közül nagyon sok gyógynövényt ismertek, amelyeket bemutattak az útsorán. 1800 méter fölött még hófedett részeket is láthattak. Az út során találkoztak szamarakkal és juhászokkal, akik készültek a szezonkezdésre. Nagyon szép kirándulásnak volt részese, amelyet mindenkinek ajánlj, hogy részt vegyen a következő években.
Írta: Kémenes Edina